2015.05.28

Látszólag az Európai Egészségbiztosítási Kártya (melynek elődje az E-111-es nyomtatvány volt) megfelelő megoldást adhat a külföldön történt megbetegedéssel, balesettel kapcsolatos orvosi költségek megtérítésére, ez azonban nem teljesen igaz.

Az Európai egészségkártya az utasbiztosításokkal szemben többszörösen is hátrányban van. Európán kívül értelemszerűen nem érvényes, kiváltása ügyintézést, várakozást igényel, külföldön csak meghatározott egészségügyi intézményekben használható fel, nem téríti meg az egyéb költségeket (pl. a mentés költségeit), valamint országfüggően jelentős önrészt is tartalmazhat. Természetesen a kártyával, de utasbiztosítás nélkül, elesünk az utasbiztosítás többi szolgáltatásától is, legyen az poggyász, felelősségi vagy jogvédelmi biztosítási modul.

A két legnagyobb hátránya pedig az, hogy egyrészt nem tartalmazza az utasbiztosításban foglalt, adott helyzetben igen értékes asszisztencia-szolgáltatásokat, másrészt pedig mindig csak az adott országban érvényes szabályok szerint téríti meg a felmerült költségeket. Márpedig egy olyan országban, ahol a kezelés költségeiből akár 20-30%-ot is a betegnek kell önrész címén megtérítenie (nem egy ilyen ország van, köztük több Európában is), így például már egy közepes műtét ránk háruló költsége is több millió forintos számlát eredményezhet.

http://www.biztositas.hu/europai-egeszsegkartya.html

 

előző oldalra vissza