AKIRŐL (TÉVESEN) ELNEVEZTÉK: BECHTEREW VLADIMIR

Bechterew Vladimir

Az internetet böngészve számos leírást találhatunk az SpA, más nevén Bechterew-kórral kapcsolatban. Az orosz orvosról, Bechterew Vladimirről azonban nagyon kevés információ lelhető fel. Ezt az űrt szeretnénk pótolni cikkszedet formájában, érdekességként a betegség első leírójával kapcsolatban.

bekhterev_by_repin

Az 1936-ban Budapesten kiadott “Új idők lexikona” a következőket írja:

“Bechterew Vladimir, orosz orvos 1857-1927. Az elmegyógyászat tanára volt Szentpétervárott. Az általa először leírt s ezért róla elnevezett Bechterew féle betegség a gerincoszlop és a végtagok nagy izületeinek elmeszesedésével, elcsontosodásával jár….”

A Bechterew-Brief 41. számában két érdekes cikket is találhatunk Bechterewről. Az alábbiakban részleteket közlünk a két német cikkből, mely részleteket közölt Bechterew 1925-ből származó önéletrajzi írásából:

“1957 Január 20-án (a régi naptár szerint) születtem Szsari faluban a Vjatka járásban és így már 68 éves vagyok. Tanulmányaim kezdetét vidéken és Vjatka kisvárosban végeztem és ugyanott jártam gimnáziumba, majd az Orvosi-Sebészeti Akadémián (a mostani Katonaorvosi Akadémián) Szentpétervárott (most Leningrádban) végeztem tanulmányaimat, melyeket 1878 május 1-én fejeztem be…. Az akadémiai vizsgák letétele után prof. J.P. Mersejevszkij klinikáján az elme és idegbetegségekkel kezdett foglalkozni. Tudományos munkáját abban látta, hogy az agy felépítését és funkcióit tanulmányozta. Azután áttért a gerincvelő és az agyalap funkcióinak vizsgálatára.

Tudományos célból 1884-ben külföldre vezényelték, ahol körülbelül másfél évet töltött. Ott lehetősége volt arra, hogy ismereteit W Wündtnál a kísérleti pszichológiáról és P. Flechsig-nél az agy felépítéséről Lipcsében jelentősen kibővíthesse.

Amikor 1885-ben mint a pszichiátria professzora Kazánba költözött, lehetősége nyílt arra, hogy N.O. Kovalevszki pszichológiai laboratóriumát használja, amíg a saját maga által alapított pszichológia laboratórium berendezése meg nem történt, másrészt a számára átengedett kazáni kerületi kórház hihetetlenül terjedelmes anyagát előadásaihoz és munkáihoz használhassa. Ilyen körülmények között nemcsak a kazáni klinikai oktatást tudta megfelelő szintre fejleszteni, hanem alapítója és kiadója lett a „Neurologicseszkij Vesztnyik” című lapnak.

Amikor 1893-ban a szentpétervári elme- és idegbetegség tanszék élére kinevezték, el kellett hagyja a kazáni egyetemet. Ott az első munkájaként átszervezte és kibővítette a klinikát és megépíttette a neurosebészeti osztályt, mely vezetése alatt az oroszországi sebészeti neuropatológia fejlődésének alapját jelentette.

Ami a tudományos munkát illeti, a 20 éves vezetői tevékenysége alatt összesen több mint ezer orvost foglalkoztatott a klinika, és évente nem kevesebb, mint 40 orvos dolgozott a legkülönbözőbb tudományos munkákon. Ez magyarázza azt, hogy a jelzett időszakban vezetése alatt hihetetlen számú tudományos vizsgálatot és disszertációt készítettek a klinikán.

Ezekről a Bechterew professzor által alapított és vezetett három orvosi társaság előtt, és az általa alapított ugyanannyi szakfolyóiratban számoltak be. Mivel a klinikai tevékenységben nem látott biztosítékot a tudomány művelésére, pszichoneurológiai intézményt alapított. A nagy érdeklődés miatt további intézetekkel kellett az intézményt kibővíteni. Néhány év múlva ezekből kialakult az első oroszországi magánegyetem, amelyen 8000 orvostanhallgató tanult. Itt sokan olyanok is tanultak, akik állami oktatásban nem részesülhettek. Ez természetesen kiváltotta az állami intézmények professzorainak és a kormánynak az ellenszenvét is.

A februári forradalom után célul tűzték ki az intézmény átalakítását. Ennek következtében további tudományos intézetek jöttek létre, majd néhány önállósult (Vegyi-Gyógyszertani Intézet, Veterinérzoo-technikai Intézet, Orvostudományi Állami Intézet). Az inézmény többi része összeolvadt az első szentpétervári egyetemmel.

Hét új szaklapot indított, 118 saját vizsgálatot végzett. Ezek elsősorban az agyi és gerinc-idegpályákkal foglalkoznak, amelyek akkoriban még ismeretlen területet jelentettek.

Lépésről lépésre felkutatták az egyes agyterületek jelentőségét és kimutatták, hogy a test működési hiányosságai milyen idegpályák zavarára vezethetők vissza. Így például az addig rejtélyes epilepsziás rohamokat is jobban meg lehetett érteni. A kísérletek többségét állatokon, elsősorban kutyákon végezték. Példaként: Bechterewnek sikerült megállapítani, hogy az agynak mely része regisztrálja azt az izgalmi állapotot, amely a kutya szőrének simogatásából származik. Új ismereteket lehetett szerezni a reflexekről, tanulási készségről és a dresszírozásról.

Egy sor munkában – Cselovanov és Szimin közreműködésével – sikerült a személyiségkutatásban s elmélyülni. Ebből adódóan a hipnózis területének kutatására is sor került.

A diagnosztikában használható reflexmozgások kutatása folyamán Bechterew az ísiász-szal is foglalkozott. Organikus agyi megbetegedések, Parkinsonizmus, perverz nemi hajlamok, alkoholizmus – mind olyan címszavak, amelyek kutatásainak kimeríthetetlen sorában helyet kaptak.

Végül önéletrajzában így ír a Morbus Bechterewről:

„Az általam leírt új beteges formák közül megemlítem a hátgerinc különös merevedésének formáját, amely az erősen kifejlett idegi szimptómák közül A NAGY ÍZÜLETEK AFFEKCIÓJA NÉLKÜL FOLYIK LE. A merevségnek ezt a formáját gyakran Bechterew-féle betegségnek nevezik, hogy megkülönböztessék a Stümpell és az általam valamint Marie által leírt betegségtől, amely a hátgerinc igazi ankylosisát és a végtagok nagy ízületeinek ezzel járó affekcióját jelentik.”

Bechterew tehát pontos különbséget tesz a Bechterew-féle betegség és a Morbus Stümpell-Bechterew-Marie féle betegség között, amely utóbbi a csípő-, térd-, váll- és könyökízületek megtámadását is jelenti. Ez az a betegség, amit SpA-nak, a német, skandináv és kelet-európai (valamint magyar) nyelvi területeken TÉVESEN Morbus Bechterewnek szoktak nevezni.

1988-ban látogatta meg W. Keitel professzor Dr. Lopatynokkal közösen a leningrádi Volkov temetőt, ahol Bechterew emlékműve van. Akkor hallott első alkalommal a Bechterewen elkövetett esetleges gyilkosságról. Időközben a Szovjetunió újságjai is sokat írtak az ügyről. Többek között Bechterew unokáját, Natalja Petrowna Bechterewet is megkérdezték, aki a leningrádi Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet igazgatója. Válasza: „Családunkban nem beszéltek a dologról, én annak idején nagyon fiatal voltam. Sokkal később tudtam meg valamit, de csak idegen emberektől. Egyet viszont biztosan tudok – nagyapám nem volt nyuszi, kimondta, amit szükségesnek gondolt.” (Leningrad Pravda, 1989. 10.25.)

A Literaturnaja Gazeta 1988.09.28-i számában Ihorosz „Az utolsó diagnózis” címmel mutatta be a történetet. Az események eddigi utolsó bemutatása Topoljanszki doktortól származik az „1927 karácsony előtti éjszakája” címmel (Olgonyok, 1989. 14. szám).

Eszerint Kramer professzor, aki Lenin kezelőorvosa is volt, és már akkor is együtt dolgozott Bechterewvel, tett javaslatot Sztálinnak arra, hogy a diagnózis megállapításához Bechterewet is bevonják. Sztálin először elutasítóan viselkedik, majd beleegyezik. Bechterew 1927. december 17-én érkezik Moszkvába, az I. Összoroszországi Neuropatológiai és Pszichiátriai Kongresszusra. Nem kizárható, hogy Bechterew Sztálint kétszer is, 22-én és 23-án is látta, de az biztos, hogy december 23-án nem kevesebb, mint 3 órát töltött nála. Soha nem fogjuk megtudni, hogyan zajlott a beszélgetés orvos és betege között. A diagnózist (mely szerint paranoiás*) Bechterew csak azzal az orvossal közli, aki őt hívta. Ezen a napon Bechterew teljesen egészséges volt és részt vett a kongresszus munkájában. A Sztálinnál tett vizit után a „Kis Színház”-ba megy és az előadás után a színigazgató megvendégeli. Már hazaúton gyomorfájdalmakról panaszkodik, szállásán hányni kezd. Reggel a felesége felhívja Burmin belgyógyász professzort, aki gasztritiszt diagnosztizál. A nap folyamán javul az állapota, de este 7 körül akut rosszabbodás miatt újra segítséget kell hívni. Burmin professzorral együtt két másik orvos is megjelenik, a konzílium akut gyomor-bél megbetegedést és gyenge szívműködést állapít meg. A két orvos Burmin professzor távozása után is marad, akik valamivel éjfél előtt állapítják meg a halál beálltát.

Másnap létrejön egy komisszió. Úgy döntenek, hogy az állítólag még Bechterew által írt végrendelet szerint az agyát az általa vezetett leningrádi intézetnek adják át és további boncolást nem végeznek, a holttestet hamvasztják.

Jóllehet, 1927-ben a Szovjetunióban a karácsonyt még ünnepelték, ezért december 25-én és 26-án minden üzlet és posta zárva tartott, december 25-én mégis híre ment Leningrádban és Moszkvában, hogy a híres orvos hirtelen és szokatlan módon halt meg. Pletykák jönnek létre és terjednek, még mielőtt a 27-én megjelenő lapok a hivatalos jelentést közzéteszik. Bechterew mukatársai és tanítványai nem kételkednek abban, hogy Sztálin a diagnózis megismerése után kiadta parancsait. (Az SzKP 15. Kongresszusát ugyanezen év decemberében tartották, amelyen Sztálin és kritikusai között a vita kiéleződött. Politikai robbanás jött volna létre, ha Bechterew – mint a leningrádi tanács tagja – lehetőséget kapott volna, hogy a prominens leningrádi (ellenzéki) Szinovjevet Sztálin betegségéről informálja.)

Feltételezik, hogy Bechterew a színházi látogatást követően gyorsan ható ópiumkészítményt kapott, hogy az alvás közben beálló halált a szív megállásának lehessen tulajdonítani. A hányás azonban keresztülhúzta ezt a tervet, úgyhogy Burmin professzor két „segédjére” várt a befejezés. Bizonyíthatóan Bechterew szállásán maradtak a halál beállta után is, és meghamisították az állítólagos végrendeletet. Hogyan lehetne különben magyarázni, hogy Bechterew – aki élete folyamán a boncolás mellett állt ki – élete utolsó óráiban saját felboncolását megtiltja?

A történet valóságtartalmát nagyon nehezen lehetne ellenőrizni. Lehetséges, hogy most olyan bűnöket is Sztálin számlájára írnak, amelyeket nem követett el, illetve amelyekre nem adott utasítást. Nagyon érdekes azonban, hogy azt a Bechterewet, akit halála előtt a Szovjetunióban nagyon tiszteltek és fontos egészségügyi-politikai feladatokkal bízták meg, halála után szinte nem is említették. Csak a sztálinizmus utáni időszakban kapta meg az ország orvostudományi történelmében azt a helyet, amely őt megilleti.

  1. március 14-én állították fel emlékművét a leningrádi Volkov-temetőben.

*Paranoia: főleg férfiaknál előforduló, szervi alap nélküli elmebetegség. Logikusan felépített, részleteiben szervesen összefüggő téves eszmerendszer jellemzi, a gondolkozás, akarás és cselekvés teljes tisztasága mellett. A téves eszmerendszer kóros vonatkozásokon és emlékezeti csalódásokon alapul, változatai: befolyásoltatási (üldözéses, féltékenységi, kveruláns) formák, hipochondriás és nagyzási téboly. A paranoia a kicsinységi érzés és a becsvágy, valamint a logikus képesség és az ösztönélet közötti arány összetalálkozásakor fejlődik ki. Tartós betegség: kifejezett alakjai nem gyógyulnak, de zárt intézeti kezelést csak ritkán igényel. (Új Idők Lexikona, 1936. Budapest, 5012. oldal)

Bechterew életének összefoglalója:

 Dr. Majtényi Sándor: Egy Bechterewes: Sorstársaimat keresem című füzetéből származik.

 

Author: admin ISzM

Share This Post On
előző oldalra vissza